1. fejezet - A repülést túléltem, már csak Biebert kell

Kedves olvasók (ha vannak)! 

Sokszor írtam már, hogy belekezdtem egy új történetbe, ami kivételesen nem One Direction-ös lesz. Hát, itt is lenne. A történet főszereplője Justin Bieber. Tudom, nem sokan szeretitek őt, sőt, ha jól veszem észre a Directionerek többsége utálja, de ha érte nem is, értem olvassátok a történetet. Próbálok más stílusban írni, hisz a főszereplő-lány karaktere is teljesen más mint a Stole My Heart-os Diana, így kicsit ki tudok bontakozni. Visszajelzéseknek örülnék, mert szívemet-lelkemet beletettem a részbe. Köszönöm!

Viva California!

A repülő lassan szállt le a Los Angeles-i repülőtéren. Isten áldja azt, aki kitalálta, hogy ezen a kontinensen belül is közlekedjenek a légi járművek. Különben most vagy egy ősrégi vonaton ülnék, és három napot kellene a koszos ülésen kuporognom míg ide érek, vagy egy autóban zötykölődnék, valahol a Grand Canyon-nál.

A stewardess bemondta azon a vékony, idegesítő hangján, hogy sikeresen megérkeztünk az angyalok városába. Kicsatoltam az övem, kezembe vettem a hatalmas táskáimat és a többi utassal együtt a repülőtér csarnoka felé igyekeztem.

Körbenéztem. Minden oldalról sürgő emberek, hatalmas tömeg vett körül. Úgy volt, hogy engem valaki várni fog majd, de a jelenlegi helyzetben úgy tűnik, elfeledkeztek rólam. Ide-oda bolyongtam a nagy csarnokban, mígnem megláttam két furán öltözött figurát, egy lapot tartva, melyen a vezetéknevem volt. Gondoltam, nincs itt más, akit így hívnak így odamentem a furcsa párhoz.

- Szia Chanel! Megismersz? – szólt ki egy női hang a nagy kalap alól. Lehet, hogy nem is onnan jött, mert nem láttam, hogy mozogna a szája.

- Hát, így most nem. – válaszoltam, miközben a csomagjaimmal babráltam. A nagy fekete utazótáskámat leraktam magam mellé, kímélve addig is a vállamat.

- Selena vagyok. – tévképzetem lenne, vagy tényleg Ő az? Feljebb emelte a kalapot, ami a fején pihent. Biztos, hogy Ő az. Két éve nem láttam és más reakcióm nem volt, minthogy a nyakába ugrottam. Szegény nem értette, miért nyomom szinte össze.

- Régen láttalak. Miújság veled? Megvagytok Justin-nal? – bontakoztam ki az ölelésből. Az utolsó kérdést nem gondoltam komolyan, hisz utáltam Bieber-t.

- Igen, köszönöm! Ő itt a testőröm, Andrew, ismered? – kétségkívül látszott, hogy kidobóember, mert az álruha nem rejtette el a nagy hasát. Most vagy izmos, vagy lenyelt egy hordót.

- Most már igen. – ráztam kezet a hordóhasú emberkével.

- Lányok, ideje menni mielőtt kiszúrnak minket.

Ismét a vállamra vettem a nagy utazótáskát. Nem ám, a félmázsás, nagyhasú emberke segítene. Nehezére esne? Míg én itt az ötven kilómmal cipelek egy hetven kilós csomagot, Ő tök nyugodtan eszegeti a csokiját. Oké, ez bunkó volt.

Az autó végigment Los Angelesen. Elfeledkeztem a város szépségében, és még többet akartam látni. Nagyon bejött ez a laza életstílus, ami Texasban nem jellemző. Ott a legizgalmasabb élmény az, ha a szomszéd tehene szül. Pedig nem is tanyán lakunk, hanem Dallas közepén.

A városnál már csak Selena háza volt szebb. Szó szerint leesett az állam, mikor megláttam. Hatalmas volt, tíz szoba biztos van benne. A hordóhasú ember, azaz Andrew segített bevinni a csomagjaimat, így kicsit csodálni tudtam a kertet is. Minden most virágzott, a színes virágok belepték a kertet és a fák lombjain is megjelentek a kis hajtások. Erre már csak a medence tett rá egy lapáttal. Örültem, hogy Sel megengedte, hogy nála lakjak, hisz úgy jöttem ide, hogy egy iskolába voltam beiratkozva, ott meg csak nem lakhatok.

Körbevezettek, aztán kicsomagoltam. A szobám gyönyörű volt, volt egy kis erkélye is, ahonnan pont a kertre nyílt a kilátás.

- Kipakoltál? – az ablakban merengtem, mikor Sel jelent meg az ajtóban.

- Igen, nem volt sok cuccom. Nagyon szép ez a ház. – leültem az ágyra, majd nem sokkal később Ő is helyet foglalt mellettem.

- Köszönöm. Hova is fogsz járni?

- Á, csak egy koszos kis középiskolába. – legyintettem.

- Örülj neki, én mindent meg adnék azért hogy normális életem legyen. – nem tudtam, hogy a sztárság ennyi bajjal jár. – Nem baj, ha holnap Justin is átjön? Moziba terveztünk menni. Tudom, hogy nem bírjátok egymást, de próbáld meg elviselni. Fogalmam sincs, mi történt két éve, de ezt most felejtsd el, kérlek.

Nem mondhattam meg, hogy Justin rám mászott, a seggemet markolászta. Pofon is vágtam érte, de Ő csak jobban élvezte és folytatta. A legjobb, hogy ekkor már Selenával járt. Azóta utálom Bieber-t. Nem hallottam semmi jót róla, azután meg, hogy karácsonykor arra kért, vetkőzzek le neki, nem is akartam. A mi rossz kapcsolatunk nagyjából ennyiből áll. Nem akarok a szeme elé kerülni, mert bemosok neki egyet. Amúgy sem bírjuk egymást, a hasonló természetünk miatt, mondjuk különbség, hogy én nem tapizom mások seggét. Lány létemre érdekes is lenne.

Hát igen, tényleg nem tehetek más, minthogy elviselem Bieber-t, a fenekemet meg egy bő nadrágba rejtem. Bár, ez még a holnap zenéje, de addig is kiélvezem, míg tudok Sel-el beszélgetni, anélkül, hogy rajtunk lógna az a kisgyerek. Utálom. Mondtam már?

Az első nap jelentéktelen volt. Nagyjából csak pakoltam és pakoltam, miközben ráeszméltem, hogy nincs egy normális göncöm se. Úgy éreztem, totál jaw-dropper napom van, hisz a fürdőszobában is majdnem felfordultam. Mennyivel másabb itt, mint Texasban! Jut szembe, fel kéne hívnom anyát, hisz már biztos halálra aggódta magát miattam.

- Szia anya! Képzeld, megérkeztem, már itt vagy Selenánál. – féltem, hogy leüvölti a fejemet, mert mindig azt hiszi ha nem hívom, hogy valami történt velem és ilyenkor halálra aggódja magát.

- Szia! Miért nem hívtál előbb? Azt hittem, nem élted túl a repülést.

- Jaj anya, utálom a repülőt, de azért nem ennyire. Amúgy képzeld, ki jön holnap. Justinka. – sóhajtottam nagyot.

- Az a Justin? Vigyázz a gyerekkel de nagyon.

- Próbálok. A repülést túléltem, már csak Bieber-t kell.

Egy óráig beszélgettünk, elmondtam, milyen Los Angeles, és hogy mekkora a ház. Éjfélt ütött az óra, mikor fáradtan elterültem a hatalmas franciaágyon. Ezt meg tudnám szokni!