3. fejezet - Valaki figyel

Kedves, aranyos olvasók!

Nem győzöm köszönni, hogy olvastok, még olyanok is, akik nem szívlelik Justint. Sokat jelent ez nekem, pláne hogy hamarosan véget ér a Stole My Heart. Persze, lesz másik blogom, ami a srácokkal fog foglalkozni, de ezt a kis történetet is fontosnak tartom.

A csöpögős kis beszéd után írnék kicsit a részről is: elsődlegesen megismerhetitek egy kicsit jobban Tomot, és hogy képet is kapjatok róla, illesztettem be nektek ide egyet. Másodlagosan pedig nem lett egy hű de izgalmas rész, viszont nem akarok semmit sem elsietni. Hosszúnak sem mondanám, a továbbiak hosszabbak lesznek, esküszöm. De, a fő kérdés még mindig az, hogy mi lesz Chanel-el és Tommal és ki az aki figyeli Chan-t. Szerintetek?

Love, Diana

Nyugi, Chanel, nyugi. A szívem a torkomban dobogott, bármit tettem nem tudtam lenyugodni. Már javában készen voltam a randira. Remélem, az jobban sikerül, mint a mai Starbucks. Selenát lerohanták a fotósok, én meg megszeppenve tűrtem, ahogy kinyomnak a boltból. Amúgy semmi érdekes nem történt. Sel megígérte, hogy mivel holnap nincs forgatása, elmegy értem a suliba. Továbbra sem hiszem, hogy maradhatott ilyen egyszerű és kedves. Én már tuti elkallódtam volna.

Szerencsére tudtam telefonon beszélni Tommal, így fel lettem világosítva, hogy ne öltözzek ki. Volt bátorságom magamra kapni a bakancsomat is. Az egyszerű szürke póló-nadrág kombinációt egy színes kis sállal dobtam fel.

Este hatkor indultam el. Érdekes, hogy ott találkozunk, ahol tegnap, bár nem tudom, Tom mit tervez estére. Félek, hogy leégek vagy elpirulok. Nem vagyok az az olvadozós fajta, komolyabb kapcsolatom sem volt még olyan sok. A legtöbb fiút eltaszítom a beszólásaimmal és az első randi után menekülnek. Mindenki egy kedves, édes lányra vágyik, senki sem akar egy flegma királykisasszonnyal járni. Hogy honnan vonnak le olyan következtetéseket az első randi után, hogy egy ribanc vagyok, nem tudom. Gördeszkázom, rohadtul nem érdekel a pláza és nem vagyok egy körömfestegetős fajta. Akkor most mi van?!

Picit melegem volt, valószínű még nem szoktam meg a meleget. Texasban nincs ennyire fülledt levegő, ott télen esik a hó és szeptemberben már szakad az eső. Itt egy csepp sem esett amióta itt vagyok.

Mikor bekanyarodtam az utcán, egyszerre Őt pillantottam meg. Egyre idegesebb és idegesebb lettem.

- Szia. Csodaszép vagy. – annyira bírom, hogy itt mindenki állandóan ölelgeti a másikat (szarkazmus, igazából rühellem).

- Szia. Köszönöm.- érzem, hogy totál pirulok.

- Arra gondoltam, lemehetnénk a partra valahova enni, aztán sétálhatnánk.

Életemben nem nevettem még ennyit fiúval. Vicces volt, helyes, kedves és nem ribancozott le. A kellemes kis vacsora után a part menti sétányon baktattunk. Este sokkal szebb volt minden mint nappal.

- Texasból jöttél? – egy ideje sétáltunk már, közben szinte csak nevettünk, ez volt az első komolyabb téma.

- Igen. Unalmas, texasi csaj vagyok. – vágtam csalódott pofát.

- Hát, unalmasnak nem vagy unalmas. És ha Texasban ilyen jó csajok vannak..- átkarolt, én pedig ismét éreztem hogy pirulok.

- És te honnan jöttél? – az udvariasság kedvéért visszakérdeztem. Érdekelt is.

- Kanadából. – na bumm.

Amint kimondta, hogy Kanada, a gondolataim ismét Bieber körül kezdtek forogni. Egész nap a fejemben járt, hogy mi is van most velem, és mi van vele. Sosem ölelt még meg, bunkó volt már, de mégis olyan más volt. Kinézetre és viselkedésre is. Nem mondom, hogy nem élveztem a jelenlétét, ezt legbelül Ő is érezte. Az is aggasztott, ahogy rám nézett. Két éve még olyan ’most megduglak’ pillantása volt, most viszont nem. Persze, a fenekemet egyszerre kiszúrta.

Tegyek úgy, mint aki nem érez iránta senkit? Talán még év elején mondta az egyik texasi barátnőm, hogy a Bieber-vírust előbb-utóbb mindenki megkapja. Igaza volt?

Csendes maradtam az út további részében, ez feltűnt Tomnak is. Rákérdezett, mi a baj, azt mondtam, fáj a fejem. Nem mondhattam neki, hogy Justin Bieber körül járnak a gondolataim. Megrémisztettem saját magamat ezzel a fanatikussággal. Azt elismerem, Bieber helyes, én meg barom vagyok.

Alig vettem észre, hogy visszaértünk Selena háza elé. Valószínűleg a címet is mámorban mondtam meg. Tom persze elcsodálkozott a hatalmas házon.

- Itt laksz? – aranyos volt a reakciója, ugyanaz, mint ami nekem volt mikor idejöttem.

- Á, nem dehogy, az egyik barátom lakik itt. – legyintettem látványosan. Remélem, most nem az a rész jön, hogy rákérdez, ki az, mert nem tudnék mit mondani.

- Értelek. Nagyon jó volt veled ez az este. – kulcsolta össze ujjainkat. Előtte álltam, akkor vettem észre milyen magas. – Megismételjük valamikor? – pirulás, ismét.

- Igen, szívesen megismételném. Én is élveztem. Tudod, nem hittem, hogy laknak itt normális srácok is. Eddig csak tuskókat ismerek. – na jó, egyetlenegy fiút ismerek innen, az is Justin. De tuskó, nem?

- Kár értük, nem tudják, milyen csajt mulasztanak el.

- Ez édes, köszönöm. – a fejem valószínűleg rákvörös, de ez izgat a legkevésbé.

Arcomat kezei közé fogta, majd megcsókolt. Ajkai puhák voltak, és ez a csók egyáltalán nem volt követelőzős. Figyelmes és gyengéd volt. Egy darabig biztos csókolóztunk. Először élveztem, de a vége felé egyre nagyobb lett bennem az a tudat, hogy figyel valaki. Remek, már nem csak vírusos de paranoiás is vagyok.

Elbúcsúztunk egymástól. A házban senki sem volt már fent, amit furcsálltam, mert csak este tíz volt. Selena gondolom piheni a forgatást, így a személyzet is elment. Mégis, bármerre jártam, úgy éreztem, valaki néz. Ijedtemben mindenhova benéztem, a lámpákat felkapcsoltam, de továbbra sem láttam senkit.

Az elején paranoiásnak hittem magam, aztán parfümillatot is kezdtem érezni. Most már tuti biztos, hogy van itt valaki. Férfiparfüm.

Bezárkóztam a szobámba és onnan vártam, hogy elmúljon ez az egész. Lehet, csak paranoia, de ennek ellenére féltem, mert legbelül azt éreztem, valaki egyfolytában figyel.