21. fejezet [1. rész] - Rum And Raybans

Sziasztok!

Hogy megy a hét? Nekem elég nehezen, azt hittem, ma már péntek van, de kiderült, hogy még csak szerda. Próbálom túlélni a sok dolgozatot, meg a tanulást, és kicsit elszakadni a suli világából. Az előző bejegyzésben említettem, hogy ez a fejezet sokkal hosszabb lesz, mint a megszokottak és tényleg az lett. Annyira bulis hangulatban voltam, hogy csak írtam és írtam volna, és erre rátett még a fejezethez csatolt dal is, ami nekem nagyon tetszik, főleg Cher Lloyd része - najó, csak Cher része, de a ritmusát imádom. És figyelitek az elején Chanel hogy gondolkodik, és a végén hogy? Azt hiszem, a vége után nem is kell említenem, mi következik: 21. fejezet, második rész, Love Me Like You Do címmel, ami egy egy és háromnegyed-kétoldalas második rész. Közben próbáltam ihletet gyűjteni, de én nem vagyok olyan zseni az 'olyan' részek megírásában, de szerintem fejlődtem. Ennyi lenne, február 4-én érkezik az a bizonyos folytatás! Várjátok már? Apropó, hogy tetszik nektek a Believe Acoustic? Én már rongyosra hallgattam!

Love, Diana

Rum And Raybans

Chanel Parks

Reggel tíz óra. Álmosan fordultam az egyik felemről a másikra, egy ágyban. Várjunk csak. Egy ágyban vagyok és biztos, hogy nem otthon. Kinyitottam a szemem, s Justin mosolygós arca tárult elém. Meglepődtem és hirtelen minden rosszra gondoltam.
- Justin, ugye mi nem..? – szóltam halkan. Lehet, hogy nekem sem lenne ellenemre, de nem hiszem, hogy a tegnap este után ilyenekhez lett volna kedvem. És Jus haverjai is itt voltak.
- Nem, dehogyis. – söpört ki egy tincset az arcomból. Észre sem vettem, hogy be voltam takarva. A hotelszobában lévő hideg elől kiváló menekülési lehetőséget nyújtott a finom meleg, puha takaró.
- Nem azért kérdeztem, csak.. – ahelyett, hogy elkerültem volna a félreértést, csak még jobban összezavartam magamat is és Őt is. – Mindegy. Mi volt az a kirohanásod tegnap? Miért viselkedtél úgy velem? – utálok ilyen témákat feszegetni, de szükségesnek tartottam, hogy rákérdezzek.
- Azt hittem, nem szeretsz. Elég ciki és szánalmas legalább négyszer elmondani valakinek, hogy szereted. Választ pedig nem kapsz. – háromszor mondta, nem négyszer. – Nem rád voltam mérges, hanem magamra. Azt hittem, túl hamar vallottam be neked az érzéseimet, anélkül hogy tudtam volna, viszonzod őket. Ebben nem te vagy a hibás. – simogatta meg az arcom. Jóleső érzés futott végig a hátamon. Közelebb bújtam Justinhoz, aki szorosan ölelt magához.

A pillanat csendes volt, de nagyon szép – és ilyenkor mindig kell valaki, aki megszakítja. Jelen esetben Scooter, aki mint egy őrült, úgy rontott be a szobába. Felkaptuk a fejünket: a menedzser rákvörös volt, és rettentően dühös.

- Tudod te kölyök, hogy már rég el kellett volna indulnunk? Meet And Greet, rajongók, tudod. A késlekedési ajánlatom csak a tegnapi napra szólt.

Justin megpuszilta az arcomat, gyorsan felpattant és elment átöltözni. Időközben én is felkeltem és Scott is lenyugodott. Visszanyerte az eredeti színét, és most már nem tűnt úgy, mint aki egy szívrohamon esett át. Illetlenség lett volna kinevetni, de viccesen nézett ki, abszolút nem állt neki jól a düh.
A nyakláncomat vizsgálgattam és fél szemem a tükrön volt, ami borzalmas képet mutatott. A hajam össze-vissza állt, a szemem alatt karikák ékeskedtek. Inkább folytattam a fény tanulmányozását az ékszeremen, mert a látvány elég kiábrándító volt.

- Nem jössz te is? – jelent meg Bieber mögöttem. Scooter ismét vörös lett, látszott rajta, hogy teljesen ki van ettől, de megértem. Justin nagyon-nagyon sokszor nehéz eset, ezt tapasztaltam.
- Bocsi, de nem. Nem hiszem, hogy Scott szeretné, ha oda is vinnél – szóltam, egyáltalán nem rossz szándékkal és szerencsére a menedzser sem úgy értette -, meg szerintem inkább haza megyek. Anya halálra aggódhatja magát, Alice pedig eltűnt tegnap este, Őt is ideje lenne megkeresnem.

Scooter karóráját kopogtatva jelezte, hogy el kéne indulniuk. Magamra kaptam a kabátomat és én is mentem velük, de még az ajtóban elszakadtunk, mert rajongók százai álltak az épület előtt. Leintettem egy taxit, de mielőtt beszálltam volna, visszanéztem JuJu-ra, aki éppen egy kislányt ölelgetett. Tekintetünk találkozott, összemosolyogtunk, aztán mikor a taxis szólt, hogy ideje felébredni, beültem az autóba.

Sosem szerettem Texasban lakni, de azt egy percig sem vontam kétségbe, milyen szép a város. Azon része, ahol nem farmok és öregek laknak. Mi az egyik kertvárosban laktunk, ahol a legtöbb lakos már rég túl van az ötvenen, és mint mindenki, vagy farmon dolgoznak, vagy a városban próbálják keresni a kenyerüket. Félve toppantam be a házunk küszöbén. Letettem a cuccaimat, és a lakók keresésére indultam. Anya és apa a kanapén tévéztek, mosolyogva fogadtak. Tuti, hogy Alice beszélt ki ebből is, mert már rég behajtották volna rajtam, hogy hol voltam és kivel. Én nem válaszoltam volna, így szobafogságot kaptam volna, de úgyis kiszöktem volna. Mindez csak volna, mert a szüleim teljes harmóniában ültek.

Felmentem az emeltre, egyszerre benyitva a saját szobámba. Alice ugrott elő boldogan, körbe-körbe táncolt a szobában, a tegnapi ruhájában.
- Hol voltál?
- Randim volt Bieber egyik táncosával. Annyira – nyomta meg a szót -, de annyira helyes. Azt hiszem, szerelmes vagyok. – Alice megszokott lazasága és nemtörődöm stílusa eltűnt. Boldogan ugrált közbe a szobába a közismert Love Me című dalra. Táncolt, énekelt. Próbáltam nem is figyelni rá. Fejrázva és néha-néha elnevetve magamat rajta, öltöztem át, majd pihentem le.

A délutánt sütéssel töltöttük, amiből az lett, hogy a család összes tagja – még Ali tök komoly szülei is – tiszta liszt lett. Nekünk ezt tetszett, nekik kevésbé, mert drága a tisztító, ha öltönyökről van szó. Istenem.

Beszéltem Justinnal, aki minden kérésem ellenére beszervezett este egy privát buliba, abba a hotelbe, ahol ők szálltak meg. Csak a táncosai és a közelebbi barátai lesznek ott. Előre gondoltam, hogy anyu nem enged el, így beadtam egy olyan hazugságot, miszerint a régi osztálytársaimmal kell találkoznom a könyvtárban. Bevette. Továbbra sem hiszem el, mennyire hiszékenyek, de néha rosszul érzem magam, amiért hazudok nekik.

A kevesebbnél is kevesebb kedvem volt bulizni. Sosem szerettem ilyen puccos helyekre járni, nemhogy kiöltözni, de az utóbbi két napban csak szoknyában mászkáltam, ami idegesített. Hidegen hagyott, hogy ez egy nagymenő, privát buli. Ha egyszer nincs hozzá kedvem, akkor nincs, és nem fogok kiöltözni. Ha Alice légzése leállna, ez megvalósítható terv lenne, de mivel él és virul, kénytelen voltam az Ő ünnepélyes ruháiba bújni. Úgy néztem ki, mint egy hollywoodi cicababa. Kint ugyan talán még az öt fokot se érte el a hőmérséklet, én, megmutatva, milyen okos s bölcs vagyok, hogy hallgatok Alice-re, egy miniszoknyában és egy ujjatlanban mászkáltam. Otthon is elég feszélyezve éreztem magam, és lehetetlennek találtam, hogy én jól érezzem majd magam ezen az estén.

Nem néztem az órára az este egyszer sem. Amikor jónak tartottam, elhatároztam, elindulok.

Anya és apa rég elmentek aludni, Ali izgul, az ajtóig is kikísért. Ismét fogtam egy taxit, és a hotel felé vettem az irányt. A korom sötétben egyedül telefonom fénye világított, azt ide-oda rakosgatva értem végre az épület elé, ahol ki volt világítva minden. Az ajtónál egy kedves portás fogadott, a nagy kavarodásban egy személyzeti alkalmazott igazított el. A hotel díszterme az első emeleten volt, de már a liftben hallani lehetett az odabent tomboló zenét. Ahogy beléptem a díszes terembe, azt hittem, igen rossz helyen járok: fel volt díszítve, mindenki nyugodtan iszogatott. Minden bizonnyal nem innen jött a zene, ami továbbra is kellemesen szólt a háttérben.

Néhány arc ismerős volt, ám mindössze látásból s pár szót váltottunk.

Alfredo terelte az embereket. Ahogy megpillantottam a fejét, megkönnyebbültem. Egyrészt nem volt kiöltözve, másrészt egyelőre Ő volt az első olyan ismerős a teremben, akivel beszéltem is már.

Összemosolyogtunk és egymás mellett ballagtunk át a díszterem másik részébe, ahonnan a zene jött. Az asztalokon poharak voltak, pezsgő, sör, minden, egy hatalmas pult állt középen.

A magas sarkúban járás nem ment olyan jól, párszor igen ügyelnem kellett az egyensúlyomra.
Egyre több s több lélek pásztázta be a helyiséget. Kezembe vettem egy poharat és kezdésnek töltöttem egy kis pezsgőt. Csatlakoztam Fredo-hoz és Lil’-hez, akik pár barátjukkal várták a házigazdát.
Elmerültem a padló nézegetésében, mindössze az tudott felkelteni merengésemből, hogy Justin karjai a derekam köré fonódtak.

- Gyönyörű vagy. – meleg lehelete csiklandozta a hátamat és akaratlanul is végigfutott rajtam hideg, ismét.
- Köszönöm. – valószínű Ő nem látta, de pirultam rendesen.

- Mondok egy kis köszöntőt és jövök vissza. – lágyan belecsókolt a nyakamba.

Percek alatt a színpadon termett, s mint egy rutinos, jártas ember mondta el a köszöntőjét. Megköszönte a sok támogatást, a barátait és mindent, amit eddig elért. Ezután kezdődött a buli. Sötét lett, beindult az igazi diszkózene és a táncosok közül sokan egymáshoz simulva nevetgéltek.

A társaság fele egy óra alatt leitta magát, és biztosra veszem, Justin is köztük lenne már, ha nem velem lenne. Az, amit mi műveltünk, teljesen gáz volt. A táncolásnak nem igazán nevezhető mozdulatainkon a többség nevetett, mi is. Olyanok voltunk, mint akik tényleg berúgtak, pedig egy kortyot sem ittunk a köszöntőbeszéd után.

Három órája műveltük ezt. A zene elhalkult pár percre, míg valaki úgy döntött, mivel a drága Sean Kingston – említettem már, hogy vele is találkoztam? – is jelen van, kihagyhatatlan az új slágere, a Rum And Raybans. A cím jól mutatja: pia, csajok és a Rayban szemüveg a fő témája.

A tömeg középre gyűlt, és aki eddig nem tette, az is mozogni kezdett. A legtöbben ittasan dülöngéltek erre-arra, a fiúk a lányok hátsó felét fogdosták.

Amolyan tipikus party tánc volt, az az ’ugráljunk, de értelme nincs dolog’.

Justin a dal háromnegyedénél magához húzott és úgy kérte, hogy táncoljak tovább – már ha az, amit műveltem, táncnak nevezhető volt. Ő szemmel láthatóan élvezte, és amikor alkalma adódott, a nyakamat csókolgatta, keze a fenekemen pihent. A dal végére nagyon belejöttem, és ahogy a tekintetem találkozott Justinéval nem láttam mást, csak egy elborult szempárt. Szinte felfalt, vágytól csillogó tekintete perzselte a testemet.

Lehet, hogy elhamarkodom a dolgokat, de tudom, hogy abszolút nem bánnám meg. És az ember vágya erős dolog – sokkal erősebb, mint a tiszta tudat. Nem titok, már a látványtól, ahogy rám nézett is beindultam.

- Nincs kedved felmenni? – suttogtam Jus fülébe, mire kaján vigyor ült ki a képére és szorosan mögöttem lépkedve, magához húzva vezetett el a lifthez.