28. fejezet - .."kiről írtad a dalokat?"..

Sziasztok, drága olvasóim!

Extra, az előzőnél is hosszabb részt hoztam most nektek, telis-tele Taylor Swift dalokkal. Nem szeretem magát Taylor-t, de mostanában nagyon sokszor hallgatom a dalait. Tegnap délután tudtam csak folytatni a fejezetet, de kivételesen meg vagyok vele elégedve. Ó, fejléc! Sok rendelést megcsináltam tegnap, ma fejezem be őket és el is küldtem mindenkinek. Köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok, hogy kivárjátok mire egy hétig megcsinálom őket! Sajnálom, de nincs sok időm hétköznap, ezért maradnak ezek hétvégére. Nos, akkor kellemes olvasást kívánok, sok-sok jó jegyet a hétre és ami a legfontosabb: sikerüljön túlélni a sulit. Ha esetleg valaki szeretne még olvasni valamit tőlem, akkor annak ott a másik blogom is, amire szintén került új rész. A novellával haladok, vannak ötleteim. Nem tudom, mire lesz kész, de tavaszi szünetben igyekszem végezni vele, de tervezem megnézni a Spring Breakers-t is. Ennyi lettem volna mára, adios!

 Love, Diana

22

Hatalmas méretű félelmem fele elillant mikor Pattie mosolyogva állt az ajtóban, kezében a kis szöszi Jaxonnal, mellette pedig a kis Jazmyn-nel. Justin nagy családi ölelést adott tesóinak és anyukájának. Én következtem a sorban, marha viselkedésemhez híven pedig szótlanul álltam előttük. Komolyan, vagy azt hiszik, hogy fogyatékos vagyok, vagy szimplán őrült. Összeszedve minden energiám, s magamra erőltetve egy őszinte mosolyt törtem meg a csendet.

- Üdvözlöm! – néztem szégyenlősen Pattie felé. – Chanel vagyok. – az arcom valószínűleg tűzpiros volt, mert Justin és a tesói is nevettek rajtam.
- Ugyan, tegeződjünk! – intett látványosan Pattie, majd ölelésre invitált. – Bemegyek és kipakolok, ti maradjatok csak itt! – sajnálatomra Justin is követte édesanyját, így egyedül maradtam a két kis lurkóval. Szeretem a gyerekeket, de most olyan szinten be vagyok tojva, hogy állítom, Ők ketten értelmesebbek nálam.

Kedvesen hajoltam le hozzájuk, továbbra is mosolyogva.
- Sziasztok! Én Chanel vagyok, sokat hallottam már rólatok. – Jazmyn állt előttem, értelmes arccal figyelte minden mozdulatomat. A mosoly az Ő arcáról sem hiányozhatott. Mellette állt kisöccse Jaxon, aki idegesen turkált kezével a szájában, a nyála már a pólójára is kifolyt. Nevetve töröltem le az állát, amit Ő egy öleléssel nyugtázott. Lágyan simogattam meg a hátát. Egy szót sem szólt, csillogó szemekkel bámult rám. Pont olyan aranyos, mint a bátyja.

Jaxo-t a talpraesett kis Jazzy követte, aki még jobban megszorongatott.
- Nagyon szép vagy. – mondta azon a kis aranyos hangján. Elpirultam.

- Köszönöm, de te szebb vagy! – mondatom hallatára kuncogni kezdett. – Gyertek, menjünk be a nappaliba. – egyik lurkó az egyik kezem, a másik a másikat fogta meg, és ballagtunk be a nappaliba. A gyerekek számára nem volt ismeretlen hely, otthonukként foglaltak helyet a kanapén és kezdtek el játszani.

Törökülésben, a földön ülve figyeltem őket, míg Justin és édesanyja meg nem jelent. Pattie magához invitálta a gyerekeket. Ahhoz képest, hogy nem Ő az édesanyjuk, igazán jól bánik velük. Édesek.

Feltápászkodtam a szőnyegről és odasétáltam Justinhoz, aki szorosan átölelt.
- Gyerekek, menjetek el játszani, mi beszélgetünk most. – egyszer is elég volt mondani, a két kis szöszi máris futott ide-oda a házban, amerre csak láttak.
Én és Jus a kanapén foglaltunk helyet, Pattie pedig a nagy bőrfotelbe ült, ami szemben volt. Mosollyal nyugtázta minden mozdulatunkat.

- Annyira aranyosak vagytok együtt. Örülök, hogy Justin végre talált valakit magának. – csillogó szemmel néztem barátomra. – Látszik, hogy igaz szerelem a tiétek. Chanel, mesélsz egy kicsit magadról? Már szinte mindent hallottam Jus-tól, de azért kíváncsi vagyok. Tényleg Selena barátnője vagy?

A kérdés hallatára megdermedek. Az elejétől kezdve érdekelt, hogy s miként zajlottak a dolgok a Jelena páros körül. Állítják, hogy nem szerették egymást, de ebben néha kételkedem. Pattie nézőpontja is igazán érdekelne. Utálok versenyezni, próbálom nem úgy felfogni a dolgot, mintha Selenával vetélkednék – pedig azt teszem. Itt ülök barátom édesanyja előtt, aki egy évvel ezelőtt talán még a gyönyörű, híres, tehetséges Selenát látta a jövőben fia párjaként. S itt vagyok én, a kis egyszerű, mindennapi iskolás lány, aki az aktív ellenálláson kívül semmiben sem tehetséges.
Nem szeretnék csalódást okozni sem Pattie-nek, sem Justinnak. Minden mozdulatomra figyelek, minden szóra. Ahogy egyre haladtunk előre a beszélgetésben, a szívem annál gyorsabban kalapált. Most, ezután a kérdés után úgy érzem, kiugrik a mellkasomból. Sőt, már a torkomban jár. A vérem a fülemben lüktet. Bámulatos, hogy átvág a szervezetem. Azt éreztem, menten kifolyik a vér a fülemből, s mintha alig hallottam is volna.

Kezemet tördelve próbáltam megnyugodni. Justin nyugtatóan szorította meg kézfejemet – ettől sem lettem jobban.
Percek teltek el a kérdés óta, erőt véve magamon aztán elhatároztam: válaszolok.

- Igen, Selena barátnője vagyok. – kezdtem bele halkan, félősen. – Volt egy kis nézeteltérés köztünk az utóbbi időkben, de nagyon jól megvagyunk most. Igazi jó barátnő, megbízom benne és Ő tipikusan az, aki mindent tud rólam. – mondanivalóm fele igaz volt. Megbízom Sel-ben, de ez helyzettől függ. Azért olyan titkokat nem fecsegnék ki neki, amikről tudom, nagyon személyesek. De ezen kívül bármit szívesen megosztok vele.

Nem tudom, miért fényezem Selenát. Talán így szeretnék bevágódni Pattie-nél, nem tudom, de ösztönösen jöttek a szavak.

- És te is amolyan texasi kis tehenészlány vagy?
- Nem mondanám. – próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de féltem.
- Az jó. Tudod, félek a tehenektől. – szavain akaratlanul is kuncognom kellett.
- Én is. Nagy a szájuk. – mondtam szégyenlősen, de mikor Pattie nevetni kezdett, kicsit feloldódtam.

Fénysebességgel termett mellettünk a két kis Bieber, s máris rávetették magukat a mostohabátyjukra. Én és Pattie elindultunk a konyhába főzni valamit nekik. Vagy szendvicset csinálni.

Egész jól telt a délután és a főzés, amiből inkább palacsintasütés lett. Pattie nagyon aranyos nő, igazán lazán beszélgettünk vele, és szerencsére úgy veszem észre, bír engem. A sütés után besegédkeztem a mosogatásban is, közben folytattuk tovább a nagy beszélgetést, amit elkezdtünk.

- Justin folyton rólad áradozik. – meglepődtem, hisz nem jött még szóba Justin a két órás beszélgetésünk alatt. Most hogy említette, elgondolkoztam, mit is csinálhat most az a három kisgyerek. Justin hiába lesz lassan tizenkilenc éves, akkor is néha olyan, mint egy ötéves, aki nem kap fagyit és ezért hisztizik.
- Tényleg? – szégyenlősen kérdeztem vissza, miközben egy csészét törölgettem.

- Igen. Mindig azt mondja, milyen szép vagy, milyen aranyos. Minden telefonbeszélgetésünk rólad szól. – ma legalább százszor elpirultam, s ismét. Annyira jól estek Pattie szavai.
- Ez aranyos. – nagy mosolygásba kezdtem. – Örülök, hogy megismertem Justint. Olyan jó, hogy az életem része.
- Aww. – szégyenlősen temettem arcom a kezeimbe. Pattie lerakta a tányért, amit épp mosogatott és egy nagy ölelést adott.

A további időben teljesen feloldódtam. Beszélgettünk és beszélgettünk, ki nem látva a témákból. A palacsintákat is felszolgáltuk, amiket hamar betermeltek a többiek. Jus felajánlotta, hogy mi ketten összeszedjük a tányérokat, addig Pattie nyugodtan tud kicsit foglalkozni a gyerekekkel.

- Lefárasztottak, mi? – tekintettel a kócos hajára, gondoltam egész délután egymást nyúzták.
- Aha. Hiányoztak. De, nem ezért akartalak elhívni. Kérdezni szeretnék valamit. – kíváncsian fordultam szembe vele, közben kezemre hagyatkozva rakosgattam a pultra a tányérokat. – Jazzy imádja Taylor Swift új dalát és szégyenlős volt megkérdezni, nem táncolnál-e vele. – aranyos kérés volt. Nevetni kezdtem. Hogy én táncolni? Jézusom! Azt nem akarja senki sem látni.

Mivel Jazzy annyira aranyos kislány volt, és mert imádtam a gyerekeket, félretettem a tudatot, hogy borzalmasan táncolok. A telefonomon épp rajta volt az I Knew You Were Trouble című dal, amit én is imádtam. Maximum hangerőre állítottam, és igyekeztem is ki a nappaliba.
A kislány arcát látni kellett volna. Szemei felragyogtak, egyszerre felpattant. Kézen fogtam és a nappali közepére húztam Őt. Össze-vissza ugráltunk, néha-néha megráztuk a hajunkat. Axl Rose is irigy lett volna ránk, ha ezt látja. Az utolsó refrént Jazzy és én is üvöltve énekeltük, illetve Ő gügyögte. Jaxo is bekapcsolódott hozzánk, körben állva táncoltunk. Három és fél perc volt, de erre mindennél jobban szükségem volt most.

Fáradtan feküdtem le a kanapéra, de nem sokat tudtam pihenni, mert Jazzy máris játszani akart. Babáztunk, fodrászosat játszottunk. Jaxo és Justin egymás hegyén-hátán voltak egész este, birkóztak. Pattie fél nyolc fele telefont kapott, aztán elment vacsorázni az egyik itt élő barátnőjével. Örömmel maradtunk a gyerekekkel. Órákig hallgattuk tovább Taylor Swift albumát, a másik kedvencünk a We Are Never Ever Getting Back Together lett. Lopva pillantottam az órára, ami kilencet mutatott.
Hirtelen eszembe jutott, hogy fél kilenckor kellett volna lefektetnünk a gyerkőcöket. Felkaptam Jazzy-t, majd Jaxo felé vettem az irányt. Justin értetlen pillantásokkal bámult rám mikor felkaptam öccsét, de aztán jeleztem neki, hogy le kéne fektetni őket.

Bieber ágyába raktuk a kicsiket, és meséltünk is nekik. A Hófehérke és a sárkány mesét mondtuk nekik, amin sírva nevettek. Szinte az összes ismert meséből tettünk bele részleteket, elég furcsa végkimenetele lett.
A fél nyolcas fekvésből, amelyből kilenc órás lett végül tíz órakor szabadultunk a szobából. Átbattyogtunk az egyik vendégeknek tartott hálószobába – oda, ahol délután is öltöztem.

Fáradtan dőltem le az ágyra, szinte ráugrottam. A fejemben összekavarodtak a dalok.

- All around the world, people want to be loved. – dúdoltam aztán énekeltem is. Justin meghallva saját dalát, mosolyogva huppant le mellém.

Foglalkoztatott valami, ami délután jutott eszembe. A Believe album szerelmes dalairól akartam tudni egy igen fontos részletet.

- Justin, kérdezhetek valamit? – nem is vártam tőle választ, hisz csukott szemmel feküdt már mellettem. Ő is olyannyira elfáradt, mint én. Örülök, hogy jól sikerült ez a nap. – Tudod, a Believe albumodon van pár szerelmes dal – a pár az enyhe kifejezés – szóval, arra akarok kilyukadni, hogy kiről írtad a dalokat?

Hülye vagyok, ezért is érdekel. Mit is foglalkozok vele? Nem mindegy? Nekem nem.

- Chanel, muszáj ezt taglalnunk? – szemei máris kinyíltak, hasáról pedig átfordult a hátára.
- Érdekelt, de bocsi. Csak nem hiszem el, hogy nem szeretted Selenát és mégis ennyi szerelmes dalt írtál róla. – megint abban a helyzetben vagyok, hogy ezt nem kellett volna mondanom.
- Selenával kölcsönösen kihasználtuk egymást. Miért izgat ez téged? Nem mindegy? – én is ezt kérdezem magamtól!
- Miért vagy már megint ekkora seggfej? Komolyan, néha annyira bunkó tudsz lenni. – mérgesen pattantam fel és mentem ki a szobából. Az ajtót halkan csuktam be, mert nem akartam, hogy a gyerekek felébredjenek, de ha Ők nem lettek volna itt, biztos hogy bevágom az ajtót.
Nem hiszem el, hogy megint megtörténik ez. Halkan osontam be az egyik fürdőszobába.

- Chanel várj! – halk suttogást hallottam a folyosón. Figyelmen kívül hagyva trappoltam tovább. Mikor valaki hátulról elkapott és visszaráncigált a szobába, a kelleténél is mérgesebb lettem. Azon voltam, hogy most azonnal levágok neki egy pofont.
- Tudni akarod kiről szólnak azok a kibaszott dalok?